Depresszió, stressz - hitek és igazságok

Stressz, Depresszió vége - Ön-gyógyszermentesítés
Bruce Stutz története arról, hogy hogyan szabadult meg az antidepresszánsoktól és a gyötrelmeitől

7 évvel ezelőtt, nem sokkal az apám halála után, elvesztettem a szerkesztői állásomat, a pénzügyeim romokban álltak, fizetnivaló jelzáloggal és a gyerekem főiskolájával, a 26 éves házasságom összeomlóban, az agyam kezdte beadni a kulcsot. Időnként egyáltalán nem tudott gondolkodni. Időnként órákon keresztül egyetlen gondolattal kínozott. És időnként a kétségbeesésében - segítség hiányában - dühösen önmaga ellen fordult.

Százféleképpen leírhatom, hogyan éreztem magam- ahogy a vonat kisiklik, vagy ahogy megnyílik a föld alattam, hogy elnyeljen a fekete lyuk sűrű semmije - egyik leírás sem tűnik nagyon eredetinek.Úgy vélem azért sem nagyon eredeti, mert egy éppen az 50-et betöltött férfi rendkívüli élethelyzetét írja le.

De az enyém volt, és nem láttam belőle kiutat. A dönteni nem tudásban ingadozva vagy a kimerülésig felpörögve, fel tudtam sorolni az összes stresszes körülményt, de egyszerűen képtelen voltam megoldani bármelyiket is.

Helyette szörnyen reszkettem, amíg igyekeztem távol tartani a hitelezőket, küzdöttem az írással, bokszoltam a házassági tanácsadókkal és bánkódtam az érzelmi káron, amelyet elszenvedtem én is, ahogy a körülöttem lévők is. Nyugtalan voltam, dühös, időnkét teljesen reményvesztett. Segítségre volt szükségem.

A gyógyszerezés beindul

A pszichiáterrel való első találkozáskor azt mondtam, hogy szükségem volna valamire, ami segítene nekem fókuszálni, valami olyasmi, talán amfetamin, amit a főiskolán is bekaptam alkalomadtán a tanuláshoz. Habozott, de aztán azt mondta, hogy egy antidepresszáns hatásos is lehet, vagy okozhatja ugyanazokat a tüneteket is.

Prozacot írt fel, de egy pár nap után rémálmaim lettek és hallucinálni kezdtem. Úgyhogy azt javasolta, hogy cseréljük le Effexor-ra; én pedig anélkül, hogy elgondolkoztam volna a hatásmechanizmusán, fogtam a receptet és a maréknyi hólyagformába töltött kapszulát, amit ajánlott (elfogadtam én már dolgokat korábban kisebb hatalomtól is), és belegyeztem, hogy találkozzunk rendszeresen.

A gyógyszer - mondta -néhány hét múlva kezd majd hatni, a fokozatosan emelkedő adagolásnak köszönhetően. Nem volt ellenvetésem.

Hetente találkoztunk, és ahogy a mérnökök a gyöngülő szerkezetet, elkezdtük analizálni a stressz minden egyes pontját, és azt, hogyan birkózzak meg vele. Ez nem volt könnyű, tekintve hogy ott volt az élet, a munka, a gyereknevelés, a korábban kifejlesztett elkerülése a dolgoknak - különösen azokban, amelyekben már eldöntöttem, hogy ki vagyok vagy egyáltalán kinek gondolom magam: fiú, apa, férj, szerető vagy barát.

Nem akarok itt pszichoanalitikai alapvetésekkel betörni ide, de egy a depresszióhoz tartozó jellegzetesség -őrültségnek is mondják -, hogy ugyanazt a dolgot újra és újra gondolva más-más eredményre számítottam, tehát ebben az értelemben is depressziós voltam. Nem találtam élvezetet semmiben, nem tudtam aludni. Minden egyes nap örökké tartott, és mégsem jutott elég idő arra, hogy megoldjam a legegyszerűbb feladatokat.

Néhány hét terápia után az agyam tisztulni kezdett. Talán a gyógyszer, vagy talán annak hatására, hogy megvizsgáltam a körülményeimet, nem tudom. Mégis majdnem három év terápia kellett ahhoz, hogy eltűnjön a félelem, ami a dolgokhoz való másféle megközelítésből adódott; és hogy a változásban lehetőséget kezdjek látni a bizonytalanság mellett.

De a változás még mindig nehéz volt- minden tekintetben. A házasságom nem bírta ki. Egyedül éltem egy 17 x 6 láb nagyságú szuterénben, Brooklyn-ban, amit a gyerekeim csak Denevér-barlangnak hívtak, a munka és pénz még mindig kihívás volt számomra. De a küzdelem lanyhult, a pánik eltűnt, és én öregebbnek, bölcsebbnek és rátermettebbnek éreztem magam.

Az utolsó találkozásom a pszichiáteremmel dráma nélkül zajlott. Megköszöntem neki. Kezet ráztunk. Ő pedig szerencsét kívánt. Nem volt arról szó, hogy leálljak az antidepresszánsokról, és megelégedve a dolgok menetével, folytattam a napi 150 mg szedését. Még mindig problémám volt a munkával és a pénzzel, de fókuszban maradtam.

A következő néhány hónapban megírtam egy könyv vázlatát, amely a tavaszról ezzel együtt a változásról szól majd. A következő év márciusában utazásra indultam, 4 hónapra, és északra vettem az irányt keresztülvágva az országon, követve az egyre növekedő nappali órákat és keresve a tetőpontot; ahol is spirituális megújulásom beteljesedett, ahogy elértem a sarkkört a nyári napforduló napján.

És ott, felderülve a 24 órás sarki napfénytől, remélve, hogy megszabadulok az időtől, megszabadultam az órámtól. Bámultam egy rénszarvascsorda végtelen látványát, ahogy a sarki alföldön keresztülvág, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy aggódom mert fogom tudni. hogy mikor kell bevennem a következő adag antidepresszánst.

Korábban már volt róla tapasztalatom, ha nem vettem be időben. Ha a reggeli adag kimaradt, délután két órára ki voltam ütve. A nyakamban bizsergés, szurkálás adta tudtomra, hogy közeledik a pánik. Az összes, amire gondolni tudtam, az az volt, hogy milyen messzire vagyok az otthonomtól, a gyógyszeremtől. És 20 perccel a gyógyszer bevétele után jobban éreztem magam. Már a tudattól is, hogy bevettem.

Abszurd amit 4000 mérföldre New Yorktól megtapasztaltam. Miért is van - hogy két évvel a terápia befejezése után, amikor jól érzem magam, képes vagyok dolgozni, írok és szembenézek az akadályokkal csalódottság, pánik vagy depresszió nélkül -, hogy még mindig antidepresszánsokat szedek?

Azt gondoltam, a könyvírás közepénél tartva, hogy ez mégsem a legjobb időpont a leállásra, így tovább szedtem, még két évig. De amikor a könyvem kiadásra került, ismét előkerült, hogy vajon tovább kell-e még szednem a tablettákat.

Ha jól érzi magát, miért is hagyná abba?

Ahogy a pszichiáterrel abbahagytuk a terápiát, más orvosok kérdés nélkül tovább írták fel nekem. A háziorvosom egy pillanat alatt:

-Arra gondoltam, hogy leállok az Effexor-ról. - mondtam neki.
-Jól érzi magát? -kérdezte.
-Igen. -mondtam.
-Akkor miért hagyná abba?
-Először is, attól félek, hogy megfeledkezem róla. Másodszor pedig... nemkívánatos szexuális mellékhatásoktól szenvedek.
-Vannak más gyógyszerek kevesebb szexuális mellékhatással. És persze ott van még a Viagra is.
-Nem furcsa, hogy egy vegyület hatását egy másik ellensúlyozza? Miért ne állhatnék le csak úgy az antidepresszánsról?
-A tapasztalatom szerint a legtöbben, akik abbahagyják, rövidesen visszatérnek rá.

Valahogy nem tudtam elhinni, hogy életem végéig szednem kell a pirulákat.


Jól éreztem magam. Legalábbis azt gondoltam,hogy jól vagyok. Dumbo az elefánt jutott eszembe, aki azt hitte, hogy a varjútól kapott madártoll miatt repül. Csak miután elejtette a tollat, akkor vette észre, hogy maga a repülés volt az ajándék. Én vajon elengedhetem?

Leállhatok vagy nem?

A barátaimnak rengeteg történetük volt az antidepresszánsokról való leálláshoz. Az egyikük elvesztette az érdeklődését a szex iránt a gyógyszer következtében, így hamarosan abbahagyta a pirulák szedését, de nem merte elmondani az orvosának, aki azt hitte, hogy továbbra is szedi.Egy másik azért hagyta abba, mert már annyi túlsúlyt szedett magára mellékhatásként. de időnként visszatér a gyógyszerhez.Egy másik azt mondta, hogy két hét kihagyás után mind a férje, mind ő kiállhatatlannak találta magát, ezért visszatért a tablettákhoz.

Mindannyian megkérdőjelezték az én leállásomat. Nem értem, hogy a depresszió oka egy kémiai egyensúlytalanság? Betegség - mondták -, mint a diabétesz, és az antidepresszáns olyan, mint az inzulin. De a cukorbeteg tudja, hogy mi fog történni, ha leáll az inzulinról. A pszicho-gyógyszer-logika 22-es csapdájában voltam. Csak egy módon derül ki, hogy elmúlt-e a depresszió, ha kipróbálom, és kockáztatok.

A barátaim és én is a modern gyógyszerek korának gyermekei vagyunk, nem emlékszünk azokra az időkre, amikor még nem voltak antibiotikumok vagy antpszichotikumok, úgyhogy azt feltételezzük, hogy minden betegségnek megvan a maga gyógyszere. Előbb vagy utóbb, ahogy a filmekben is, valaki: egy Erlich, Pasteur vagy Salk, későig dolgozva a laboratóriumban, egyszer csak megtalálja a a csodaszert.

És a tudomány?

A depresszióval kapcsolatban a szerotonin volt a csodaszer. Az élet egyik nagytiszteletű vegyülete- a növények már hasznát vették, mielőtt az ember továbbfejlesztette volna - a szerotonin a norepinephrine és dopamin mellett az egyik neurotranszmitter, amit az idegsejtek engednek a sejt-közti térbe, hogy a következő sejtnek üzenjenek. Amint az üzenet átadódott, a küldő sejt visszaveszi (visszaszívja) a maradék neurotranszmittert.

Az 1960-as 70-es évek során kutatók felfedezték, hogy néhány vegyület - amely a páciensek hangulatát javította - megakadályozta, ezt a visszaszívási folyamatot, ezért több neurotransmitter marad a szinapszisok között. Arra következtettek, hogy a páciensek hangulatingadozásáért a neurotranszmitterek nem elégséges mennyisége felelős a szervezetben. Visszaállítva az agy "kémiai egyensúlyát" - következtettek tovább - a depresszió csillapítható. Az antidepresszánsok kora megszületett.

A korábbi antidepresszánsok számos neurotranszmitterrel működtek. 1987-ben a Prozac lett az első szelektív-szerotoni- visszaszívást-gátló, amellyel Amerika megismerkedett, majd követte a Paxil és a Zoloft. Az Effexor (besorolása szerint: venlafaxine hydrochloride) amit én szedtem a szerotoninra is és a norepinephrine-re fókuszálva, gátolta a visszaszívást, és növelte a szinapszisok számát, ezzel feltételezhetően kordában tartva a depressziót.

Régóta ismert, hogy a test kémiailag válaszol a stresszre. Az eddigi kutatások szerint, ha a stressz elhúzódóvá válik, a folyamatos válaszvegyületek károsíthatják vagy csökkenthetik a szerotonin-receptorokat, gátolhatják a szerotonin-receptorok mozgósításában részt vevő fehérjéket, sőt ez még a hippocampus idegsejtjeit is összezsugoríthatja (hippocampus: az agynak leginkább az emlékezéshez köthető része).
Hogy a krónikus stressz kémiája mit is eredményez a depresszióban, az teljesen bizonytalan. Az is bizonytalan, hogy a szerotonin elégtelenség krónikus stresszhez vezet-e. És az is feltételezés, hogy az antidepresszánsok azzal, hogy emelik a szerotonin szintet, csökkentik a krónikus stresszt, így magát a depressziót.

A gyógyszercégek brosúrái és a website-ok beszámolói azt mondják, hogy az antidepresszánsokról való leállás enyhe és rövid -egy-két hetes- tünetekkel jár. Mindannyian fokozatos csökkentést ajánlanak, apró lépésekkel, orvosi felügyelet mellett.
Gondoltam rá, hogy felhívom a pszichiáteremet, de már 4 év eltelt, és nem akartam visszakerülni oda, ahol annyi fájdalmon mentem keresztül -sem testemben sem lelkemben. Ismertem már annyira a pszichiáteremet, hogy nem érné be ennyivel, újabb terápiára hívna. De én nem engedhettem meg magamnak újabb terápiát.

Eljött az idő...

Ameddig én bizonytalankodtam, hogy mikor és hogyan kezdjem a leállást, a vak szerencse kezdett el működésbe lépni. Az orvosom a havi adag felírásakor véletlenül 75 mg-os kapszulákat írt fel a 150 mg helyett. Ezt azonnal jó ómennek tekintettem. Így egyből könnyű lett felére csökkenteni az adagot. Tehát elkezdtem.

Arra számítottam, hogy az első pár napban izomremegéssel járó idegességet fogok tapasztalni, amit már korábban is éreztem, amikor kihagytam egy adagot. De nem volt olyan rossz, ezért abban reménykedtem, hogy gyorsan csökkenthetem majd az adagot. Azonban a harmadik napon képtelen voltam fókuszálni vagy egyszerre fél óránál tovább ülni az íróasztalomnál. Zaklatott voltam, nyugtalan és különösen érzékeny a hangokra. Amikor olvasni kezdtem, a sorok összefutottak. És rájöttem, hogy ez nemcsak az elmémet nem tudom fókuszálni, hanem a szemeimet sem. Aznap kora este már annyira ideges és nyugtalan voltam, hogy elhatároztam, több gyógyszert veszek be. Valahol - kutattam az emlékezetemben - néhány évvel ezelőtt volt egy bontatlan 37,5 g-os kapszula, egy minta, amit az orvosom adott nekem. De hol? Habár volt már kinyitva egy 75 mg-os kapszula, mégis idegességemben a 37,5-est kerestem. Egy óra vagy több múlva mindent mániákusan átguberáltam a lakásban, és megtaláltam, 6 maradt még a fóliában. Bevettem egyet és úgy éreztem, most már rendben van, fellélegeztem, hogy bevettem. Maradtam volna ennél a csökkentett adagnál, de ezeket végszükség esetére tartogattam.

A következő néhány napban jól jöttek, különösen éjszaka, amikor arra ébredtem, hogy zaklatott vagyok, majdnem tengeribeteg, zavart és a párnám lucskos az izzadságtól. Egyik éjszaka nem akaródzott visszafeküdni az ágyba, így felmentem a netre, beütöttem "Effexor megvonás"-t és fórumokat találtam teli fájdalmas, szomorú, néha dühös bejegyzésekkel, azoktól, akik leálltak a szerrel és meglepően egyező tünetekkel küszködtek: szájszárazság, izomremegés, álmatlanság, fáradtság, nyugtalanság, gyomorgörcs, rémálmok, látási zavarok, fülzúgás, idegesség és a legfurcsább "agyzakkanás" vagy "agyremegés". Voltak néhányan, akik tünetmentesek voltak, de arról számoltak be, hogy hónapokba tellett, míg pszichikailag rendbe jöttek. Szembesülve a tünetekkel sokan feladták és visszatértek a gyógyszerhez.

A második hét végére megbizonyosodtam róla, hogy tudom folytatni a 75mg/nap adagot. De a tünetek egyre kézzelfoghatóbbá váltak: A jeges, hideg verejték jött rám éjszaka. Remegett e vállam, a kezeim, begörcsölt a lábam. Ezek a tünetek csak jöttek és mentek, láthatóan minden ok nélkül. És ahogy egyik éjszaka visszafeküdtem, a fejemben éreztem egy hirtelen összehúzódást, mintha elektromos áram indult volna körbe az agyamban. Majd kétszer újra. Minden hullám hányingert okozva. Felültem. Úgy tűnt, hogy elmúlt. Aztán visszatért. Ráismertem, hogy ez az agyzakkanás, és hogy a következő néhány hétben ez is lesz majd, egy nem kiszámítható minta szerint, napi néhány alkalommal.

Megbirkózni a folyton változó, szeszélyes tünetekkel kimerített engem. Nem tudtam rendesen aludni, Nem tudtam tisztán gondolkodni. Szétszórt és ideges voltam, képtelen arra, hogy egy helyben üljek, így olvassak vagy dolgozzak. A stressz, amit az idegesség és kialvatlanság okozott - és én már egészen elfelejtettem - visszatérni látszottak. Ez pedig megijesztett.

Visszatérőben volt a depresszióm, vagy a gyógyszermegvonás okoz ennyiféle tünetet?Beszéltem idegtudósokkal, kutató pszichiáterekkel, és gyakorló terapeutákkal. Mindenki tudott az Effexorról vagy más antidepresszánsokról való leállás előforduló nehézségeiről. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a tünetek egy része az elégtelen szerotonin mennyiség következménye.

A következő történt: Amikor elkezdtem az Effexort szedni, a szer elkezdte gátolni az agyi sejtek szerotonin visszaszívását, így a "felesleges" szerotonin, ami használatlanul maradt nem vitte a jeleket az egyik sejttől a másikig. Ez volt a célja a szernek: emelni a sejtek között lévő szerotonin szintjét, ezzel elméletileg segítve engem a stresszel és depresszióval való megbirkózásomban. Mondom elméletileg: mert 20 évvel ezelőtt, mielőtt ezek a szerek bemutatásra kerültek, minden kutató, akivel csak beszéltem, óvatos volt abban a tekintetben, hogy direkt kapcsolatot feltételezzen a megemelt sejtek közötti szerotoninszint és a depresszió között.

Először is: soha senki nem mérte még meg senkinek az agyában az agysejtek közötti szerotonin szintjét. Senki nem tudja, hogy mit nevezzünk alacsony, magas vagy normál szintnek. Másodszor: ismeretlen okból, de az antidepresszánsokkal kezelt embereknek csak kicsit több mint a felére hatnak egyáltalán ezek a szerek. Harmadszor: a tanulmányok kimutatták, hogy a placebo-nak csak kicsivel van kisebb hatása, mint ezeknek a szereknek. Negyedszer: a szerotonin szintjére sok minden hatással van - mozgás, fény, alvás, diéta, sőt még a napszak is. És végül: a szerotonin olyan sok kémiai hatásban és funkcióban vesz részt, és olyan sok helyszínen a testben és az agyban egyaránt - a hangulatban, alvásban, szexuális vágyban, étvágyban, és a testhőmérsékletben -, hogy teljesen lehetetlen azt állítani, hogy egy bizonyos módon működik.

A kutatások szerint amíg a gyógyszer beilleszkedik, a sejtjeim még érzékenyebben reagálnak a szerotoninra, és az agy kompenzál, hogy ne legyen szerotonin túltengés. Ez a funkció fontos, mert a szerotonin felesleg nemcsak különböző pszichológiai hatást okoz, hanem ritkán végzetes is lehet. Az antidepresszáns szedésének első heteiben, amíg egyensúlyba kerül a szer gátló hatása illetve az agy kompenzálása, az agynak nyilvánvalóan kevesebb szerotonin áll rendelkezésére, mint korábban. Ezen időszak alatta páciens egy sor mellékhatástól szenvedhet az álmatlanságtól az idegességig, ami arra készteti az emberek egy részét, hogy abbahagyják a gyógyszert, mielőtt még elérhetnék a hatásos adagolást. Ez az az időszak, amikor néhányan olyannyira zaklatottá válnak, hogy az öngyilkossági kísérlet esélye szignifikánsan annyira megnő, hogy az F.D.A (Élelmiszer és Gyógyszer Hivatal) fekete keretes figyelmeztetést írt elő a címkéken a szerotonin- visszaszívás-gátló szerekre a gyermekek tekintetében, és mostanában fontolgatják, hogy kiterjesztik a figyelmeztetést a felnőttekre is.

Tehát amit most csináltam az Effexor csökkentéssel: visszafelé működött az a folyamat, amin keresztülmentem a gyógyszerezés kezdetekor. Ahogy a szer csökkent a rendszerben, a neuronjaim ismét felvették a felesleges szerotonint. Bár a visszaszívási mechanizmus gyorsan reagál, a szerotonin-rendszernek hetekre vagy hónapokra van szüksége, hogy visszaálljon. Abban az időben, ahogy csak kevés szerotonin állt rendelkezésemre, szenvednem kellett volna a hatásaitól. És miután a szerotonin mindenütt jelen van az idegrendszerben, ezért a hatása bármi is lehet. Talán depresszióhoz hasonló. Vagy ami még rosszabb, maga a depresszió.

És most? Hogyan tovább?

A gyógyszercégek brosúrái és a website-ok beszámolói azt mondják, hogy az antidepresszánsokról való leállás enyhe és rövid -egy-két hetes- tünetekkel jár. Mindannyian fokozatos csökkentést ajánlanak, apró lépésekkel, orvosi felügyelet mellett. Gondoltam rá, hogy felhívom a pszichiáteremet, de már 4 év eltelt, és nem akartam visszakerülni oda, ahol annyi fájdalmon mentem keresztül -sem testemben sem lelkemben. Ismertem már annyira a pszichiáteremet, hogy nem érné be ennyivel, újabb terápiára hívna. De én nem engedhettem meg magamnak újabb terápiát.

Egyik tünet sem újdonság a kutatóknak. 1996-ban majdnem egy évtizeddel a Prozac bemutatkozása után Eli Lilly, a szer gyártója egy kutatási szimpóziumot szponzorált, amelyet az antidepresszánsokról való leállás nehézségeinek, tüneteinek és a páciensek emelkedő számának szenteltek.
Ekkora már kiderült, hogy a gyógyszercégek becslései, miszerint csak a páciensek néhány százalékának okoz nehézséget a leállás, messze túl alacsonyak. Jerrold Rosenbaum és Maurizio Fava a Massachusetts Általános Kórház kutatásai szerint az antidepresszánsokról való leállók 20-80 százaléka (a gyógyszertől függően) megvonási tünetektől szenvedett (ezt a szimpózium után átnevezték inkább "nemfolytatás szindrómának").

Azt is kimutatták, hogy a megvonási tünetek az antidepresszáns felezési idejétől függött - attól, hogy mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből a szernek a fele. Miután ez azt is jelenti, hogy mennyi ideig hat a szer, a megvonást hamarabb észleled a rövidebb felezési idejű antidepresszánsok esetében, mint a hosszabb felezési idejűeknél. Ha a teljes adagot beveszed naponta, akkor nem érdekes. De mondjuk, ha egy rövid felezési idejű szer adagot a felére csökkentesz, akkor a hatása, a szer természete szerint rövidesen feleződik.

A tanulmányukban Rosenbaum és Fava leírja, hogy a Paxil és Zoloft felezési ideje 1 nap - amelyekről bizonyítottan nehezebb leállni a Prozachoz képest - , míg a Prozac felezési ideje 4-6 nap. Az Effexor, amit én szedtem, az volt a legrövidebb felezési idejű az összes közül: 5-6 óra. Ez megmagyarázza, hogy amikor elfelejtettem bevenni a gyógyszeremet, délutánra már pánikrohammal kellett szembenéznem. Ezért ajánlanak Prozac-ot azoknak a pácienseknek, akiknek nehézséget okoz az Effexor-ról való leállás, hogy megkönnyítse az átmenetet.

A nemfolytatás tünetei még így is hevesek lehetnek. Fava egy cikkben 2006-ban felidézi " zaklatottság, idegesség, akathesia, pánik rohamok, ingerlékenység, agresszivitás, hangulatromlás,mély kedvetlenség, sírási rohamok vagy kedélyingadozás, túlzott aktivitás vagy energiahiány, személyiségzavarok, csökkent koncentráció, lanyha gondolkodás, zavarodottság és emlékezet/koncentráció nehézségek."

Tehát eldöntöttem, hogy maradok a napi 75 mg-nál addig, amíg a szerotonin rendszerem hozzászokik. De a harmadik héten még mindig kényelmetlenül, gyakran ingerlékenynek éreztem magam. Az agyzakkanások időnként megvakítottak. senki nem tudta mitől is van.

Egy fül-orr-gégészhez is elmentem, hátha valamilyen üregprobléma, de semmit sem talált. Egyik nap éppen egy szekrény fiókját reparáltam, amikor az összedőlt, és hirtelen vak harag által ütlegelni kezdtem az öklömmel a fejemet. Ami még rosszabb, hogy a jelentéktelen kudarc elindított valami sokkal általánosabb, nem meghatározott érzést a kudarccal kapcsolatban, amit akkor éreztem, amikor depressziós voltam.

Ron Duman, a Yale Egyetem pszichiátriai karának kutatója azt mondta nekem, hogy nincs olyan speciális mechanizmus, ami megmagyarázná a tüneteimet vagy azt ahogyan a rendszer próbál alkalmazkodni.-Az idegsejtjeid - mondta - érzékelik a szerotonin hiányát. - Ez volt a rossz hír. És a jó: -Az agy képes alkalmazkodni a stresszhez,környezeti hatásra, vagy gyógyszeres stimulálásra: változtat idővel, így működik az agy.

Tehát a választásom az - ahogy láttam -, hogy vagy visszatérek a gyógyszerre vagy találok valami más módot, amivel megemelhetem a szerotonin szintjét, hogy segítsem legalább a folyamatokat. Dunan, egy atléta-kinézetű fickó azt mondta nekem, hogy a kutatások szerint a mozgás is annyira meg tudja emelni a szerotonin szintjét, amennyire az antidepresszánsok. Tehát elkezdtem a szerotonin-emelő-hadjáratot - felkeltem és naponta körbegyalogoltam a Prospect Parkot, az otthonom Brooklyn közelében. Nem kocogás, a 3 mérföldes távot 45 perc és 1 óra között tettem meg. Néhány nap múlva észrevettem, hogy a nyugtalanságom eltűnt. Kezdtem jobban aludni.

Efrain Azmitia Sleep C. a New York Egyetem Idegtudományi Központjának a biológia karán dolgozik, szintén mondott szerotonin-emelő módot. Azmitia, aki 4 évtizede kutatja a szerotonin rendszer működését, azt mondta, hogy a könnyű és minőségi táplálkozás emeli a szerotonin szintjét. Valójában bármi, ami megszabadítja az idegrendszert a súlyos stressztől. És a komoly stressz bomlasztó hatású a szerotonin rendszerre. Ezért van az, hogy a terápiás munka ugyanolyan hatásos, mint a gyógyszeres kezelés, vagy ezért működik a placebo. Ha stresszt eltávolítjuk, a rendszer felgyógyul.

További csökkentés

Annyira jól éreztem magam a negyedik hét végére, hogy elhatároztam, megint csökkentek az adagomon. A számítógépem alatti táskában még találtam újabb 37,5-es kapszulákat, a vésztartalékot. Az első nap jól ment. de éjszaka úgy üvöltöttem, hogy sokáig visszhangozni hallottam az egész szobát, amikor felriadva felültem. hajnal 4 volt. Agyzakkanás. Úgy döntöttem, beveszek még egy 37,5-es kapszulát, azzal, hogy ez lesz a következő napi adag. És úgy lett.

Ebben az időben kezdtem visszanyerni az érzékelésemet, intenzíven érezni az illatokat és hangokat hallani. Lehet, hogy a gyógyszer fókuszban tartott, de csökkentette az élet élvezetét is? Amikor megkérdeztem erről Rosenbaumot a Mass General kutatóját, hogy nincsenek olyan tények, amelyek az antidepresszánsok "unalom-hatását" igazolnák. Mások nem értettek ezzel egyet. Joseph Glenmullen, a Harvard gyógyszerészeti Iskolájának klinikai oktatója szerint sok páciens számol be erről. Tudom, milyen érzés ez.

Egyik este, ahogy a moziban ültem és néztem a "Napfény Kisasszonyt" zokogni kezdtem. Hátradőltem, lehunytam a szememet, de a könnyek csak patakzottak. Egy pillanatra elgondolkoztam, vajon a depresszió jele-e ez, de rájöttem, hogy amikor depressziós voltam, soha nem sírtam.

Soha nem kerülhetett elő. A hetek múltával többször is rám jött a zokogás minden ok nélkül, amikor kint sétáltam zenét hallgatva.Elkezdtem fokozatosan érezni a különbséget, aközött, amikor az Amazon.com rákattintok egy könyvre és aközött, amikor a könyvtár polcain a könyvek gerincét pásztázom. Eszembe jutott, hogy amikor ilyen örömöket megengedtem magamnak, ez leszerelte a stresszt és a szerotonin ekképpen reagált.

Már a csökkentett 37,5.es adagon voltam. Két hónap telt el azóta, hogy elkezdtem leállni róla. Elhatároztam, kipróbálom tudok-e nélküle létezni. Aznap egy kicsit pánikoltam, de délre már rendben voltam. Talán - gondoltam - ez így van. De az agyzakkanások megsokasodtak a nap folyamán. Aznap este zavartnak éreztem magam, így bevettem egy 37,5-est. Kipróbálom, hogy ez legyen a következő 24 óra adagja, majd meghosszabbítottam az éjszakával.
Reggelre már 36 órája nem vettem be gyógyszert! Próbáljam tovább? A gyógyszer-levélben még egy szem kapszula volt. Talán a felét, gondoltam. Szétszedtem a kapszulát, kiöntöttem a fehér por felét a tenyerembe és lenyeltem egy pohár víz kíséretében. Ahogy a pultra néztem a nyitott kapszulával, a maradék fehér gyógyszerrel, ahogy a felét a tenyerembe töltöttem, rájöttem, hogy itt az idő tovább haladni.

A hónapok során a megvonás, nemfolytatás - hívd ahogy akarod, során az élet szokványos stresszén mentem keresztül (és néhány nem szokványoson), éreztem magam jól, rosszul, szomorúan, boldogtalanul, boldogan, még reménytelenül is és tehetetlennek. de ezidáig nem kellett éreznem azt a kilátástalan kétségbeesést, ami eredetileg a segítségkéréshez vezetett.

Visszaeshetek?

Újra depressziós lehetek? Rosenbaum szerint ez a korábbi depresszió hevességétől függ - a fő depressziós epizód szemben a stresszes és nyomott érzéssel - és attól is, hogy milyen sokáig tartottak a tünetek. "Néha -mondta - a páciensek jobban érzik magukat, de maradnak vissza még tünetek. Ha vannak visszatérő tüneteid, esélyed van a visszaesésre. Ha többszöri súlyos depressziós epizódok voltak az életedben, vagy krónikus a depressziód, akkor esélyed van a visszaesésre."
A kutatások szerint, akik már átestek egyszer egy súlyos depresszión, egy a négyhez eséllyel esnek vissza. Két menet, és egy a háromra nő az esély. Három menet, és majdnem biztos, hogy visszaesel.

Csodálom, mit tartogat a jövő, ugyanis a tanulmányok szerint, akik az antidepresszánsokat terápiával kombinálják, kevesebb eséllyel esnek vissza a csak antidepresszánsokat szedőknél.
"Hiszek benne, hogy bizonyos emberek fejlődhetnek, miközben szedik az antidepresszánsokat, és olyan előnyökhöz jutnak a pszichológiai kezelés ütközései által, amely előnyökhöz nem juthattak volna hozzá, amíg depresszióban voltak. " -mondta Rosenbaum mostanában. " De láttam olyan embereket is, akik keményen dolgoztak a kognitív terápiában, és amikor visszatért a depresszió, egyszerűen nem bírták elviselni."

Depresszió Végkifejlet

Mi állított engem talpra? A gyógyszer, a terápia, talán mindkettő? Vagy az idő? Biztos vagyok benne, hogy sok kémia van emögött, hiszen a gondolkodás, érzés és képzelet az agyunk kémiai vegyületeinek az eredménye.Vajon szükséges volt beavatkozni mindennek a kémiájába? Ha a pszichiáterem azt mondja nekem: "Úgy vélem, gyógyszer nélkül is ki tud ebből jönni." - akkor is megcsináltam volna? Ha akkor azt mondják nekem, hogy ilyen nehéz leállni a gyógyszerről, akkor vajon kész lettem volna egyáltalán elkezdeni?

Még azok az orvosok és kutatók, akik a leginkább hisznek a vegyületek hatásosságában, még ők is elismerik, hogy a "kémiai egyensúly"-elmélet vagy a "csodaszer"-elmélet túlságosan leegyszerűsítő. Vannak, akiknek ez életmentő kezelés.

De legtöbbünknek, akiket nyugtalanítanak vagy időszakosan felzaklatnak az élet nehézségei, hosszú távon inkább kényelmet mintsem gyógyulást jelentenek a gyógyszerek, amelyek megengedik azt, hogy egyszerűen csak a nehéz körülmények zavarosában folytatódjon tovább minden? És ha egyszer elkezdtük a gyógyszerszedést hol és mikor van ennek vége?

Rion Dunan elmesélte, hogyan tesztelik a laboratóriumban az adott antidepresszáns hatásosságát. Egy kísérleti patkányt egy vízzel teli üvegedénybe tesznek és figyelik, hogy meddig küzd, hogy kikeveredjen belőle. Ha megáll, akkor kiveszik az edényből, és a szerrel kezelik. Majd megismétlik a kísérletet. Ha a patkány jelentősen tovább küzd, mint korábban, a vegyületnek antidepresszáns potenciálja van.Jó nekünk ez a tovább küzdés képessége?

Ahogy Rosenbaum kiemelte, nagy stressz alatt álló emberek nagy kárt okozhatnak nemcsak maguknak, hanem a körülöttük lévőknek is, ahogy a szülők a gyerekeknek, vagy párok egymásnak. De mikor van az, hogy a gyógyszer okozta felszabadulás megakadályoz abban, hogy a stressz okainak megoldását keressük? Általános orvosok, nem mentál-egészséggel foglalkozó specialisták, akik az antidepresszánsok többségét felírják. A legtöbb orvosnak, pszichiáternek a gyógyszerek váltak az első számú védelemmé, nem a terápia. Akik antidepresszánsokat kapnak, azoknak csupán 20 százaléka jut el egyáltalán egy következő találkozóra.Talán nehéz időszak volt a gyógyszerről való leállás, de sosem térnék rá vissza. Élvezem ezt az élettel újra feltöltődött érzelmi és testi világok nézőpontját. Végül elejtettem a madártollat, amiről azt hittem, hogy a szárnyalásom oka, és szembenézek az élet nehézségeivel, anélkül, hogy attól félnék, ismét depresszióba esek. Nincsenek illúzióim arról, hogy minden problémát megoldottam, vagy arról, hogy ami történt, annak nincs további hatása azokra, akik velem együtt keresztülmentek rajta. Nem hiszek a "lezárásban". Az élet is, mint ahogy az agy sokkal több kapcsolódással bír. És ez is mindig változik."Az agy kifejlesztette, hogyan birkózzon meg a szomorúsággal és veszteséggel, és hagyni, hogy megbirkózzon vele rugalmasabbá teszi az agyat." Azmitia mondta nekem. Lehet, hogy az élet gyötrelmeinek megvan a maguk kémiája.Tudom, hogy utálom minden másodpercét.Nem tudom, hogy a gyógyszer segített-e. De azt tudom, hogy boldog vagyok, mert nem használom többet.

(A cikk eredetije a New York Times 2007. május 6-i számában jelent meg Self-Nonmedication címmel)

Ebből okulva én magam is megszabadulnék a stressztől vagy a depressziótól...inkább vegyszermentes módon - felvenném a kapcsolatot